Közzétéve: szeptember 2, 2025
Kategóra: Erasmus+ HU

Augusztus 28–29-én zajlott a ThinkAgriCircular projekt második nemzetközi találkozója, amelynek házigazdája ezúttal az InnoEdu volt. A kétnapos eseményen örömmel láttuk vendégül török partnereink két szervezetének hat képviselőjét, valamint olasz partnereink két küldöttét.

A program első napján Sepsiszentgyörgyön, a StartUp HUB épületében fogadtuk nemzetközi partnereinket. A megbeszéléseken áttekintettük a projekt eddigi eredményeit, különösen az Agrár-műveltségi Tananyag előrehaladását, amelynek tesztelése jelenleg is zajlik a partnerországokban. A következő szakaszban a hangsúly a Digitális Készségek képzési moduljainak fejlesztésére, valamint egy online tanulási platform kialakítására kerül. A találkozón konkrét határidőket pontosítottunk, és megterveztük a 2026-os év menetrendjét, továbbá a következő nagyszabású találkozót, amelyet Olaszországban tartunk majd.

A délutáni program során nemcsak elméleti, hanem gyakorlati tapasztalatokra is sor került. Partnereink két eltérő modellt képviselő gazdaságot ismerhettek meg: egy szövetkezetet és egy családi gazdaságot. A látogatás jó alkalmat adott arra, hogy a résztvevők közelebbről lássák a működésük sajátosságait, és összehasonlítsák a kétféle szemlélet előnyeit.

A második nap a kulturális feltöltődés jegyében telt. Vendégeinkkel felkerestük a Szent Anna-tó páratlan szépségű környezetét, majd ellátogattunk a legendás törcsvári Drakula-kastélyhoz. A napot egy hangulatos séta zárta Brassó történelmi belvárosában, ahol közösen fedeztük fel a város különleges atmoszféráját.

A találkozó nemcsak szakmai szempontból bizonyult kiemelkedően hasznosnak, hanem felejthetetlen élményeket is adott mindannyiunknak. A ThinkAgriCircular projekt új lendületet kapott, partnereink pedig testközelből is megismerhették térségünk gazdasági és kulturális értékeit.

Ismerje meg az InnoEdu csapatát

Az InnoEdu csapata tapasztalt oktatókat és innovátorokat egyesít, akik szenvedélyesen dolgoznak a felnőttoktatás átalakításán. Sokoldalú tanulási módszerek és digitális készségek terén szerzett szakértelmükkel olyan hatékony programokat indítunk, amelyek segítik a közösségeket abban, hogy sikeresen boldoguljanak a változó világban.

LEGFRISSEBB HÍREK

Hírek és Erasmus+ Projektek

Legyen naprakész az InnoEdu híreivel, eseményeivel és eredményeivel, valamint a felnőttoktatás és szakmai képzés terén megvalósuló aktuális projektjeinkkel kapcsolatban.

A ‘Core values in youth work’ projekt előkészítő találkozója megalapozta a nemzetközi együttműködést

A ‘Core values in youth work’ projekt előkészítő találkozója megalapozta a nemzetközi együttműködést

A „Core values in youth work: building skills for empowerment and inclusion” című projekt első mérföldköveként sikeresen megvalósult a felkészítő találkozó, amely…

Nemzetközi partnereket láttunk vendégül a ThinkAgriCircular projekt keretében

Nemzetközi partnereket láttunk vendégül a ThinkAgriCircular projekt keretében

Augusztus 28–29-én zajlott a ThinkAgriCircular projekt második nemzetközi találkozója, amelynek házigazdája ezúttal az InnoEdu volt. A kétnapos eseményen örömmel láttuk vendégül török…

Nemzetközi együttműködés Kastamonuban – Indul az új Erasmus+ projekt

Nemzetközi együttműködés Kastamonuban – Indul az új Erasmus+ projekt

2025. január 30-31. között két kollégánk Törökországban, Kastamonuban vett részt egy új Erasmus+ projekt nyitótalálkozóján. A "Increasing Agricultural Literacy Skills of Adults,…

LOCATION
SOCIAL MEDIA
FINANCED BY